Hogy létezik-e ilyen, afelől semmi kétségem, de amióta húgomnak kutyája van, nekünk pedig kis cicánk, ennek a kapcsolatnak minden fokozatát közvetlen közelről figyelhetjük. Nagyon érdekes folyamatok mennek végbe, amiből egy szakértő biztosan messzemenő következtetéseket tudna levonni, én azonban csak azt mesélem el, amit láttunk, és tapasztalunk.

Az első találkozás a családban kutya és macska között, Liloval (tesóm westie-máltai selyem keveréke) és Frici között történt. Akartuk, hogy összeismerkedjenek, bár nem egy háztartásban élünk, de úgy gondoltuk, sosem lehet tudni, mikor lesz szükség rá, hogy esetleg szüleim vigyázzanak Fricire. Ezért egy alkalommal, mikor tesóm sétálni vitte Lilot, felugrott hozzánk. Az izgalom, ami a kis kutyában tombolt leírhatatlan volt, nem úgy a macska arckifejezése. A tömény undor, félelemmel vegyített izgatottság és némi kíváncsiság vegyült benne, amit ez a pattogó, izgága fehér szőrgombóc váltott ki. Miután ennek jelét adta, Frici be is menekült az ágy alá. A következő találkozás szinte ugyanígy zajlott, de már nem bújt el a cica, hanem folyamatosan figyelte Lilot, akit persze alig lehetett visszafogni. Számára az, hogy Frici csak fújt rá, nem jelentett egyértelmű nemet, hiszen ő már játszani akart, megnyalogatni, ugrándozni, és ennek semmi nem szabhat gátat. A harmadik találka során még jobbnak tűnt a helyzet, de azért még nem engedtük el a kutyát. Aztán pár héttel később gondoltam, fordítva is ki kéne próbálni. Úgyhogy ez alkalommal mi vittük Fricit anyuékhoz. Az izgalom megvolt, Lilo nagyon ugrándozott, míg kiengedtük Fricit a szállító dobozából. Nagyon lassan merészkedett elő, és sajnos a kutyusnak várnia kellett kicsit, amíg a cica felfedezi, hol is van. Hiszen nem elég, hogy itt van valami az orra előtt, ami nem akarja békénhagyni, de még csak nem is ott vagyunk, ahol eddig. Úgyhogy hagytuk Fricit kibontakozni, és egy idő után már Lilo sem akart mindenképpen a szájába, vagy a fenekébe mászni, csak ment utána. Ezzel a barátság szépen lassan kialakult és odáig fajult a dolog, hogy Frici már belakta a lakást, kijelölte kedvenc fekvőhelyeit, és ha kedvük volt, akkor futkároztak kettesben oda-és vissza Liloval. Sokszor csak azt láttuk, hogy egy szürke csík után egy fehér suhan ki a konyhába óriási robajjal, de mire észbekaptunk, már rohantak is vissza, csak éppen fordítva; már a cica üldözte a kutyát. Természetesen a játékhoz minden tereptárgyat felhasználnak. Amíg az egyik csak sétálgat a lakásban, a másik az ágyon fekve, lesben állva figyel, és a kellő pillanatban lecsap. 

Meg kell jegyeznem, hogy a látszat ellenére a macska számára is ez csak játék. Miután megszokta az új környezetet, már minden pofon csak helyreigazítás, vagy éppen bolondozás számba ment, amit általában a kutya kapott, ezért ekkor már Lilot féltettük a feléje csapódó karmoktól. Ez azonban nem jellemző, a cicák nagyon tudnak úgy csapdosni, hogy karmaik nincsenek is kint, vagy legalábbis nem okoznak túl nagy sérülést, a kutya meg hát nem hülye, el is tud futni, ha nem tetszik neki valami. Egyszer azonban a konyhába mentem, láttam Frici el van terülve a konyhaszéken, egyik mellső lábát lazán lógatja le. Néztem, mi olyan fura, valami fehér szösz lóg le a tappancsáról, hát a kutyának a szőrszálai voltak a karmai között. Nagyon laza volt, gyorsan le is fotóztam, de a kutyának persze semmi baja nem volt.

Ijesztőnek azonban lehet ijesztő a látvány, ugyanis a macska számára a játék inkább vadászatnak tűnik. Mert hát az is. Lesben áll, becserkész, lecsap. Eleinte csak Frici ugrott fel magasabb helyekre és várta be áldozatát, csak később vettem észre, hogy ezt Lilo is csinálja már, szóval egymást is nagyon jól tudják tanítgatni. Nagyon örültünk tehát, hogy sikerült összeszokniuk, mivel Pestre költözésünk óta muszáj egy lakásban tartózkodniuk egész hétvégén, mikor hazalátogatunk. Lilo olyannyira tud örülni nekünk, de főleg Fricinek, hogy egy alkalommal, mikor egyedül mentem, fél órát kereste kétségbeesve kis barátját. Mindenhova belenézett, körbekerült, hátha mögöttem van, és aztán még a szobában az ágyon lévő nejlonszatyorba is belemászott (miután az utazótáskámat már leellenőrizte), pedig azt nem is én hoztam, már előtte is ott volt. 

A dolgok megváltoztak azonban Szofi érkezésével, és azóta döbbenten állok az új helyzet előtt és próbálok valami megoldást találni. Az új jövevény ugyanis lényegesen izgalmasabbnak tűnik Lilo számára, így mondhatjuk, hogy egyrészt Frici kiesett a kosárból. Ugyanakkor a kutya és a kis Szofi nem tudnak együtt játszani, mivel a kismacska nem annyira tolerálja Lilot. Nem emlékszem, mennyi idős lehetett Szofi, mikor először látogatóba vittük, de már talán majdnem két hónapos is lehetett, mert arra emlékszem, hogy jó darabig nem mertünk menni vele. Féltettük a kutyától. Aztán az első találkozás után már féltettük a KUTYÁT! Szofi 5 perc alatt elrendezte az erőviszonyokat és egyértelmű jelét adta annak, hogy márpedig itt az lesz, amit ő mond. Miközben Lilot ezúttal újra vissza kellett fogni, hogy a kicsi akklimatizálódjon picit, az egyáltalán nem akart kijönni a dobozából. Ami persze érthető volt, de így utólag, lehet jobb lett volna, ha inkább bent marad...Amint kicsit kijjebb jött, máris puposítani kezdett, fújt és morgott a kutyára (előtte ilyen hangot sosem hallottunk tőle), és lazán kalimpált a kutya felé. Miután egy pofon betalált, mikor próbáltuk elérni, hogy legalább megszagolhassa Lilo, utána szegény kutyus már csak finoman közelített felé. (Ezután a konyhaszéken trónolva figyelte ellenségét a királykisasszony és még az éppen arra járó Fricinek is sikerült lekevernie egy taslit, csak a miheztartás végett, gondolom). És ez azóta is így van. A viszony már azért normalizálódni látszik, de még vannak fenntartások. Lilo már csak finoman érdeklődik, és azonnal visszavonul, ha látja, most nem alkalmas. Szofi pedig már nem olyan fejet vág, mint aki mindjárt levágja a kutya fejét egy szamurájkarddal. És már nincs fújkodás és morgás se. Szóval jóféle úton haladunk, de jóval lassabban, mint Fricivel tettük. És hogy mi is van Fricivel? Semmi. Illetve a helyzet most úgy áll, hogy ő nagyon magányosnak érzi magát, sokkal több törődést igényel, aminek lehet oka az is, hogy folyamatosan csak azt hallani Szofi, Szofi, Szofi. Mivel a kis lurkó minden növényt megvizsgál, mindenhova felugrál, és mivel nem otthon van, itt azért kevesebb mindent szabad. Igaz amióta Szofi van, mindenki többre értékeli Frici halálnyugodt jellemét, és hogy ahova ő lefekszik, ott is marad. Ezért sokkal több simit is kap családomtól, mégis féltékeny. Akinek a figyelmére vágyik, az persze Lilo, de őt Szofi érdekli, ha éppen játszani akar. Szofi pedig tesz a kutyára, csak akkor néz rá, ha útban van neki, ő nagyon szívesen játszana Fricivel, aki viszont ugye letargiában van állandóan. Úgyhogy a kör bezárult, három kis bugyuta állat szenved így hármasban és bár béke van köztük és nyugalom, már nem ugyanolyan a világ, amiben eddig éltek. Mivel olyan régóta még nincs az új kiscica körünkben, hogy véglegesnek tekintsem ezt a helyzetet, ezért bízom benne, hogy változnak még a dolgok a jövőben, csak talán most több idő kell a többszereplős játék kialakulásához. 

A fent ismertetett helyzet miatt Szofiról és Liloról nincs közös képem, viszont Fricivel igen, úgyhogy azzal zárom a posztot, ahogy a reggeli tejföl adagra várakozik Frici és Lilo:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.