Sajnos sok munkába és időbe fog telni, mire Szofi valamilyen szinten idomított házi cica lesz. Márpedig lesz, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Igaz, Fricihez hasonlítani nem igazság, mivel nem feltétlenül az én érdemem, hogy ilyen jó cica, mivel a temperamentuma is teljesen más, de azért vannak már tanult dolgai. Szofinak viszont még nagyon sok tanulnivalója van.

Mint már említettem, az egyszem virágom éppen haldoklik emiatt a kis szörnyeteg miatt. Az egyetlen hely, ahol kis fényt kap és aminek nagyon is tud örülni a növény, egyben a sírja is, a konyhaablak, itt azonban szabad préda Szofi szemében. Tépi, nyúzza, rágcsálja a leveleit, és hiába minden, mintha ott valami különös erőtérbe kerülne a cica, amitől bekattan. Egyszerűen képtelen odafigyelni az emberre, ugrál, mint akit áram ráz és rettentően izgatott. Ezért kénytelen voltam kicsit arrébb helyezni a virágot, pontosabban a hűtőn lévő mikró tetejére, még ha itt kevesebb fény is éri. 

Sajnos azonban egy rendkívül nyúlánk, hihetetlen magasba ugrani képes kölyökcicának ezzel nem állítasz akadályt. Az ablakból könnyedén felugrik a hűtőre, onnan a mikróra és már ott is van. Valamelyik nap is éppen a fegyelmezést gyakoroltuk - Szofi rágta a virágot a mikrón ücsörögve, én próbáltam megfogni és fújni az arcába, ami nehéz, mivel ő simán körbejárja a mikrót, én meg nem érem el hátul -, mikor az történt, hogy a mikró mögé próbált elbújni, így a hűtő szélén kellett gubbasztania. Mivel nem tudtam rendesen megfogni, ezért próbáltam fújni a a arcába. És akkor meglepő dolog történt: lefújtam a kismacskát a hűtőről. Elkezdett lecsúszni a hűtő és a fal között, de mivel elég szűkös a hely, ezért nem gyorsan, hanem lassan. Próbáltam benyúlni érte, de így csak az én kezem is beszorult, úgyhogy szépen megvártam míg leér, amíg csúszott, próbáltam nem nagyon kiröhögni, aztán mikor lent már kimászott, kijjebb húztam a hűtőt, hogy legközelebb könnyen elférjen. Volt is legközelebb, 10 perccel később. A probléma azóta is fennáll, és úgy érzem, hosszú időbe telik, mire megtanulja, hogy ezt nagyon nem szabad. Vagy a virág megdöglik és akkor hamar letudjuk a gondot:(

Az események azonban folytatódtak másnap is. Elég mérges voltam, ezt valószínűleg érezte Szofi is, bár néha azt gondolom, játéknak hiszi az egészet. Mindenesetre az tűnt számára biztosnak, ha jól megbosszulja az előző napi kis afférunkat. Ehhez persze szerencséje is volt, mivel nyitva maradt a fürdőszoba ajtó. A helyiségről és a cicák viszonyáról annyit kell tudni, hogy nem szoktuk fürdetni őket, de ide bejöhetnek, néha körbejárják a kádat, és ösztönösen nem bírják a vizet. Fricit az üres kád mellett sem lehet felemelni, egyből védekezésbe állítja körmeit, egyértelműen fél, viszont magától előszeretettel vizslatja a kádat.

Szofi azonban inkább érdeklődő. Na a vizet ő sem bírja, de azért az üres kádban szeret jönni-menni. Természetesen mi kevésbé szeretjük ezt, bár tény, hogy így könnyedén rászokik az ember, hogy minden fürdés előtt jó alaposan kitakarítsa a kádat. Viszont hogy ez volt az a pillanat, amikor a 'véletlenül nyitva felejtettük a fürdőajtót' megszűnt, az tuti. Szofika ugyanis olyan helyes kis csomagot rakott le a lefolyó mellé, hogy öröm volt nézni, na meg érezni az "illatát". Még leszúrni sem tudtam rendesen a kismacskát, mert minél előbb el akartam takarítani az ajándékot. Aztán észrevettem, hogy a kilépő szőnyegre még rá is pisilt, ami lehet csak szúrta a szemét, mert a szőnyeget azóta is - ha bent vagyunk és bejöhet - előszeretettel gyilkolja, bár több levizelős hadjárata nem volt azóta. Úgyhogy visszakaptam kamatostul a kiabálást, arcbafújást és egyáltalán, hogy megpróbáltam bekorlátozni a királykisasszonyt. És a slussz poén, hogy este véletlenül becsuktam a fürdőbe és akkor is becsinált a kádba, amit azonban már megértettem, még ha nem is örültem neki túlzottan.

Nehéz volt ez a két nap, és nem érzem, hogy bármit is értene az egészből, vagy hogy egyáltalán érdekelné, mivel a virág azóta is ostrom alatt áll, és a konyhán nincs ajtó (ennek megoldásán dolgozunk most). Feladni nem szeretném, elvégre én lennék az okosabb és idősebb és a "szülő", de nagyon elgondolkodtatóak az ilyen esetek, hogy van-e értelme nevelni egy cicát, vagy csak magamat áltatom. Frici azonban olyan értelemről tesz folyton tanúbizonyságot, hogy mindig reményt kelt bennem, hogy a kicsivel is érhetünk el sikereket. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.