A mai nap valószínűleg legizgalmasabb eseménye - remélem legalábbis, hogy több ilyen nem lesz már - Frici szökése volt az udvarra. Sajnos ez is egy olyan dolog, amivel számolnunk kell, és valahogy helyénvalóan kezelni, ami nagyon nem egyszerű dolog.

A tanulságot már elöljáróban elmondom: mindig, minden pillanatban 1000%-osan figyelni kell kedvenceinkre, és a veszélyt rejtő helyzetekben szem előtt tartani őket, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Az udvarra szökés izgalma vonzhatta Fricit, vagy a dac, hogy ő akkor is kimegy, bár különösebb jelét nem adta, hogy szándékozna sétálni egyet kint. Egy alkalommal már kiszökött a nyitva felejtett ablakon, de most nem ez történt.

                Belső udvar                                                                        Bejárat

A kiteregetett ruhákat kiraktam az udvarra, persze ekkor becsuktam az állatokat a szobába, hogy ne kelljen velük is küzdeni közben. Ám a zoknitartót csak később akasztottam ki, és megmondom őszintén, meg sem fordult a fejemben, hogy Frici kihasználná az alkalmat. Sőt, egyáltalán nem láttam az előszobában a cicákat. Egy pillanatba került a mozdulat nekem, és Fricinek is, hogy hang nélkül és láthatatlanul kiosonjon. Kb. fél óra elteltével kopogott a szomszéd nő, hogy a cicánk a kukánknál van, és szerinte megijedt tőle, úgyhogy megijedt tőle. Először csak bután pislogtam, és néztem be a szoba felé, hívogatva Fricit, hogy bizonyítsam, az lehetetlen, hiszen a nagyfiú itt van. Na de nem volt. Bent kuksolt a kukák mögött, ami közel van a bejárati kapuhoz, amit ha nyitva hagynak, könnyedén kimehet az utcára is. És ez a legnagyobb baj az udvarra való kiszökéssel. Ha ez nem fordulhatna elő, tulajdonképpen nyugodtan mászkálhatna kint egyedül is. Szóval a szomszéd elmondása szerint Frici udvaron lézengését ő zavarta meg, amitől Frici megijedt. Írtam már, hogy amikor együtt vagyunk kint, akkor is megijed a léptek zajától és befut a lakásba. Most is ezt szerette volna, és állítólag felugrott az ablakba, na de ugye az nem volt nyitva, az ajtó szintén csukva, úgyhogy pánik indult, el kellett futni az ember elől. A bejárati kapu mellett lévő kukák jó fedezéknek tűntek, így bebújt mögéjük. Alig találtam meg, csak a világító szempár árulkodott. Nagyon régen nem láttam ilyen picinek, mint abban a pillanatban, ahogy teljesen összehúzta magát és csak félt. A kedves, hívogató hangom mit sem ért a megnyugtatásban, úgyhogy elkezdtem lassan kihúzni a kukát, így azt elértem, hogy kiszaladt, és mivel ezt rossz irányba tette, bekerítődött és el tudtam kapni. Nagyon megijedtem, igazából a tudattól, hogy nyitva maradt ajtón kimegy az utcára. Persze az még mindig jó jel, hogy a lakásba akar visszaszaladni, na de ez esetben jól megszívatta magát, mivel ezt most nem tudta kivitelezni. Nem tudom, hogy az eset tanulságos lesz-e számára, bízom benne hogy a kellemetlen élmény hatással van rá is (korábban volt ilyen tapasztalat: egyszer csúszott bele a kádba, mikor víz volt benne, ráadásul azonnal kikaptam, utána hetekig nem ment be a fürdőbe), de azért a biztonság kedvéért beszerzünk neki is és a most pórázon sétálni tanuló Szofinak egy-egy nyakörvet bilétával ellátva. Ezt sikerült elintéznie, akár tetszik neki, akár nem. így ha el nem ütik az úton, még esélyünk lehet arra, hogy aki megtalálja hazajuttatja, ha ne adj isten mégis az utcára is kikeveredne. Persze erre gondolni sem szeretnék, ugyanakkor úgy tűnik, maikor az ember azt hiszi, már elég felkészült, még mindig vannak szintek. És ne higgyük, hogy egy lakásban tartott cicának kevesebb szabadtéri igénye van, vagy hogy elég neki az, amennyit kielégítünk.

Frici a közgyűlésen - ritka pillanat, amikor nem félt az emberektől

Egy hasonló szökési kísérletet is szeretnék elmesélni, bár ez lényegesen viccesebb és tesóm kutyájával történt. Liloka lakhelye is lakás, egy gangos társasházban, ahol a szomszédban egy nagyon kedves, kutyaszerető lány lakik, akihez anyukámmal együtt gyakran átjárt szomszédolni. Egy alkalommal anyuval és húgommal indultunk vásárolni, mikor anyu elkezdte hívogatni a kutyát, hogy biztosan a lakásban van-e (az anyák híres kitudjahányadik érzéke). Na persze a kutya nem volt sehol. Húgom elindult a lépcsőházba, bár nem gondolta komolyan, hogy leszaladt volna Lilo, mivel nem szokott egyedül leszaladgálni, ráadásul minden lépcsőfordulónál be kell várnia kísérőjét, ha sétálni megy valakivel. Viszont a szomszéd lányt láttuk lefelé haladni, ő pedig nyilván hallotta, hogy Lilot hívogatjuk. Ez volt a szerencsénk, ugyanis az ő 6. érzéke is beindult, és felcsöngetett, hogy megvan-e a kisördög. Abba a pillanatban vettük észre, hogy a szomszéd lány lakásának ablakából leseget kifelé a kutyus, esküszöm még mosolygott is. Elég volt neki egy pillanat, amíg a lány kinyitotta, majd bezárta az ajtaját, ő szépen beosont szomszédolni. Szakadtam a nevetéstől, bár azért megijedtünk, pedig nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy ilyen rövid idő alatt kijutott volna a házból. És nem is. Ő csak a szokásos szomszédolásra vágyott és át is ment a megfelelő pillanatban. De hogy ennyien nem vettük észre, az azt bizonyítja, hogy kis kedvenceink rendelkeznek egy láthatatlan móddal, amit bármikor bekapcsolhatnak. Figyeljünk tehát, sosem lehet tudni, mi jár a kis fejükben, és mikor ignorálják a fegyelmeinket, ha akarnak valamit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.