Mivel Fricikével nem volt ilyen jellegű gondunk és teendőnk, teljesen új élményként éltük meg Szofika tüzelését és az azt követő műtétet. Tudni kell, hogy a nőstény cicák ivartalanítása – amellett, hogy szinte kötelező – sokkal bonyolultabb és több komplikációval járó eljárás, mint a fiúknál. A cica tüzelése azonban majdnem, hogy elviselhetetlen hangokkal, viselkedéssel jár, és akkor egy esetleges vemhesség után születő porontyokról még nem is beszéltem. Szofinál ez utóbbi ugyan nem állt fent, hiszen nem találkozik idegen cicákkal, Fricike meg hát inkompetens a dologban.

Szegénykém kerregett, kattogott és állandóan feltartott popsival közlekedett, megadva az esélyt mindennek és mindenkinek. Az első nap este fel is hívtam egy ügyeletes állatorvost, hogy vajon okozhat-e a dolog olyan hormonháztartás felborulást, hogy esetleg másnap egyedül összeverekednek. Állítólag erre semmi esély, és most náluk éppen akciós az ivartalanítás – mondta a doki. Azért mi másnap a saját orvosunkhoz vittük el. Kiderült, hogy tüzelő cicát nem szabad megműteni, mert veszélyes, a megbolydult hormonháztartás miatt akár el is vérezhet a műtőasztalon.

Úgyhogy várunk. A műtét maga 12 000 Ft volt, ha jól emlékszem, úgyhogy miután pár nap alatt elmúlt a tüzelés, és éppen nem volt nélkülözhető ez az összeg, gondoltuk, várunk. Kb. 2 hét múlva kezdődött minden elölről, és sokkal durvábban. Bejelentkeztünk hát. Elvittük. Megműtötték. Arra már felkészültem, hogy az altatás utáni kómás állapot nem lesz leányálom. De erre nem voltam felkészülve. A friss heg – ami a műtéttel jár, hiszen felnyitják és teljesen kipakolják a drágát – megóvása érdekében tölcsért kapott a fejére, ami annyira fura volt neki, semmit nem tudott rendesen érzékelni, hogy sokszor a semmitől is úgy megijedt, hogy mint a partra vetett hal dobálta magát. Szörnyű volt. A műtét délután volt, estefelé kezdett magához térni igazán, de sajnos ő nagyon akart menni, és nem nyugodott, így mozgalmas és fájdalmas volt az a nap.

Természetesen a kicsike és mi is olyan „ügyesen” időzítettük a beavatkozást, hogy a varratszedés karácsony és szilveszter közé esett időben. Ezt az időt mi Győrben szándékoztuk tölteni, úgyhogy rákérdeztünk, nem gond-e, ha a varratszedést más doki végzi. Nem gond. Persze ez a terv csak pár napig állta meg a helyét, amikor egy reggel azt láttuk, hogy Szofika valahogy annyira kinyújtózott a tölcsérből, hogy már elérte a sebet, és nyalogatta. Pikk-pakk be is durrant neki. Rohantuk a dokinőhöz, aki picit kétségbeesett, lévén a seb túl friss, nem meri felnyitni, így viszont csak reménykedhetünk, hogy lelappad majd. Így azonban jöhetünk vissza Győrből egy napra varratszedésre. A tölcsért szorosabbra vettük, de mire Győrbe értünk, szinte szétjött az egész, anyu tűvel, cérnával és a sokat megélt anyukák gyakorlatával szerelte meg.

A továbbiak szerencsésen alakultak, a daganat lelappadt, Szofika többet nem tudott kiszabadulni, a seb is szépen gyógyult. Ja, azt nem említettem, hogy ehhez több ezer Ft-ért megvásárolt antibiotikum is kellett, de megérte. Varratszedésre visszajöttünk Pestre, az is rendben volt, és aztán már a tölcsértől is megszabadultunk.

A történetet Szofi tréfája zárta, mikor azon a napon, mikor levettük róla végleg a tölcsért, majd elmentünk otthonról, hazaérve azt láttuk, hogy újra a cicán van a védőfelszerelés. Mindenki mindenkit végigkérdezett, hogy ki volt az elkövető, aki mégis további viseletre kötelezte Szofikát, de állítólag senki nem önbíráskodott. Egy megoldás maradt: a cica maga bújt bele a már megszokott kiegészítőbe.