Ahhoz, hogy felelős cicatartók legyünk, nem is kell olyan sokminden, mégis sajnos keveseknek sikerül. Ennek oka talán az önismeret hiánya lehet, vagy éppen a túlzott önbizalom. Egyfelől az ember azt gondolja, milyen édesek a kiscicák, nekem is kell egy, másfelől bele se gondol, mennyi mindent átalakít majd a kedvenc az életében. Mindenképpen szükség van azonban önfeláldozásra, amire ha képtelenek vagyunk, inkább ne vállaljunk kedvencet. Se kutyát, se macskát.

A mi esetünkben a félelem volt inkább az első, ami felmerült bennünk, amikor arra gondoltunk, tarthatnánk cicát. Mindig lebeszéltük magunkat, hiszen a barátom lehet, hogy allergiás a macskaszőrre, valószínűleg a cica letépi majd a függönyt, összekarmolja a bútorokat és hasonló téveszmék tántorítottak el, főleg mivel albérletben lakunk. Nekem sosem volt háziállatom felnőtt koromban, gyerekként pedig egyszer próbálkoztunk egy kiskutyával, aki elpusztult, cicáink közül pedig csak Misi maradt a háznál hosszútávon, aki azonban igazi falusi cica volt. Egy valamit azonban tudtam az állatokról: határozottsággal, következetességgel és persze szeretettel minden állattal kialakítható olyan bizalmas kapcsolat, melynek köszönhetően egy cica is tanítható bizonyos dolgokra. Így hát túlléptem a félelmemen és megleptem barátomat egy házi tigrissel születésnapjára.

Az egyetlen hely, ahova mentem, az a menhely volt, hiszen ott hozzáértők dolgoznak, tanácsot is tudnak adni, segítenek és én is segíthetek, ha felszabadítok egy helyet a következő jövevénynek. Meg is jegyezném, hogy az első és legfontosabb tudnivaló egy állat bevállalásánál, hogy akárhonnan is jutunk hozzá, nem szégyen, ha bármilyen okból kifolyólag mégsem tudunk együttélni vele. Akármi történhet, egyszerűen az is lehet, hogy nem passzolunk össze az állattal, még akkor is, ha jól átgondoltuk a befogadását, ezt pedig a menhelyi dolgozók is tudják, ezért ha megválnánk háziállatunktól, a menhelyre vigyük (vissza). Ott még mindig jobb helye van, mintha az utcán hagynánk, esetleg kidobnánk az erdő szélére. Tehát a menhelyen találkoztam Fricivel, aki ugyan nem volt kölyök már, de a legédesebb kis nyüzüge cica volt mind közül. Először is cirmos, ami nálam alapfeltétel volt, ez a szín tetszett legjobban, bár utólag azt mondom, bármilyen színű cica viselkedett volna úgy, mint Frici, simán elhoztam volna. De ő lett a kiválasztott, ugyanis majd kitekeredett a ketrecből, annyira pöndörödött egy simogatásért. A gondozó elmondta, hogy van egy kis sérülés az oldalán, ékszíj becsípte, de csak a szőr égett le, a bőrének nem lett baja, ott viszont le lett borotválva. Na ekkor szorult el a szívem, és mondtam, akkor őt elvinném. Még egyszer ránéztem tesómra, aki elkísért, ő is csak bólogatott és megpróbálta megtartani a kezét, amit szinte már dörzsölt a fejével a kiscica. Így hát egy soványka, sérült, de láthatóan nagyon szerető (gondoltam én), 8 hónapos kandúrka tulajdonosa lettem - majdnem. Ugyanis közölték, hogy ivartalanítás nélkül sehova nem vihetem. Ez azonban hamar megejthető, 2 nap múlva már tényleg vihettem haza Fricit.

Miért fontos az ivartalanítás? Rengeteg helyen olvasható, egy linket szeretnék csak közzétenni, ami sokak számára hasznos lehet. Akkor én nem tudtam, mennyire jót tesznek ezzel a beavatkozással mind az állat, mind a gazdi számára, de ma már csak javasolni tudom ezt a megoldást. A legfontosabb, amibe sokan nem gondolnak bele, hogy a szaporulattal is "csinálni kell valamit". Ami a felelős gazdiknak azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak a születendő kicsikért, ami nemcsak abból áll, hogy otthont biztosítunk nekik, amíg az anyjukkal vannak. Előfordulhat például, hogy egy kicsi nem fér oda az anyjához, esetleg pótolnunk kell őt, ami nem kis feladat, erről később részletesen is beszélek. Amint elkezdenek jönni-menni, márpedig hamar rájönnek, mennyi felfedeznivaló van, abban a pillanatban meg kell osztanunk a figyelmünket, és 5-6-7-sokfelé figyelnünk és lehetőleg nevelnünk is. És ez csak két "apróság", ami laikusként eszembe jutott. Azonban fontos tudni, hogy azért is mi vagyunk a felelősek, hogy megfelelő gazdihoz jussunk, ha nem akarjuk a kicsiket megtartani. És ez nemcsak azt jelenti, hogy az illető megígéri, hogy jól tartja majd őket. Ez pedig azért fontos, mert az nem kiút, hogy majd elviszem a kölyköket a menhelyre. Mivel egy pici cica sokkal több törődést érdemel, a menhely önkéntesei sem tudnak végtelen számú hontalan állatot befogadni, sokszor olvasom a közösségi oldalakon, hogy ideiglenes befogadót keresnek, és hiába látom a rengeteg segítő hozzászólót, még ez is kevés. Ezen kívül rengeteg betegségtől kíméljük meg kedvencünket, az állat nyugodtabb lesz, bár állítólag hízékony is, de ezt is kordában lehet tartani megfelelő étrenddel, amiről szintén szó lesz majd. Bővebben itt olvashattok hasznos információkat, amit mindenképpen tartsatok szem előtt, amennyiben házi kedvencet szeretnétek:

http://www.menhelygyor.hu/az-ivartalanitasrol

Miután mindent átbeszéltünk (sok mindent még a döntés előtt, mint pl., hogy lakásban fogjuk tartani, nem kinti cica lesz), elindultunk beszerezni a kezdőcsomagot. Cica híján ugyanis ez lett az ajándék első fele barátomnak. Kapott egy alomtálcát, kaparóval, egy kislabdát, etetőtálkát, párnát fekvőhelynek és kaját. Vettünk egy kaparófának nevezett táblácskát is, amihez egyik macska se nyúlt az életben sose, de később azért lett min élesíteni a karmokat. Két nap múlva pedig felelős, gondos, és kétségbeesett cicatartók lettünk, aminek a neheze természetesen ezután következett csak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.