Amennyiben kiscicára vágyunk, csakis olyan korút szerezzünk, aki már elválasztható az anyjától. Ez olyan 2 hónapos korban történik meg, ha ennél fiatalabb cica kerül hozzánk, akkor az alábbiakkal kell megbírkóznunk.  

Az igazi kölyökcica, akinek még anya kell, talán csak egy módon kerülhet hozzánk, ha találjuk. Ekkor azonban még van lehetőségünk dönteni, hogy otthagyjuk, ahol van, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az anyja gondoskodik róla, csak éppen akkor nincs vele (esetleg vadászik). Viszont ha már megfogtuk, akkor a mienk lett a kicsi, visszatenni a talált helyre már veszélyesebb, lehet, hogy az anyja a szagunkat megérezve már nem fog gondoskodni a piciről. Valahogy így jártunk mi is Szofival, kivéve, hogy nem mi találtuk. Egy alkalommal, mikor szüleimnél voltunk, és már pakoltunk le a kocsiba, utazótáskát, Fricit, almot, stb, berontott a lépcsőházba két lány egy dobozzal a kezükben, és a kérdéssel: Nem akartok kiscicát? Most találtuk! Hm, lenéztünk Fricire, hogy már van egy "kis"cicánk, köszi. Aztán miközben pakoltunk be a kocsiba, gondolkodtunk egy kicsit. Az előző napokban ugyanis felmerült bennünk, hogy kisegítjük a győri állatmenhelyet, akik állandó kölyökcica túltengésben szenvednek és ideiglenes befogadókat keresnek. A problémát csak az okozta, hogy mi nem tudunk ideiglenesen befogadni egy kicsit. Ha elkezdek gondoskodni egy kis lényről, akkor én már vissza nem adom. Na de akkor viszont fel kell nevelni. Sokat utazunk, vajon bírja-e a kicsi? Hogy jönne ki Fricivel? Ilyen és ehhez hasonló kételyek miatt nem mertünk belefogni. Ott és akkor azonban, ahogy berobbant ez a kiscica az ajtón, arra gondoltam, ez egy jel. Olyasmi, mint a "Ha Mohamed nem megy a hegyhez..." mondás. Úgy értelmeztem, hogy hamis kételyek gyötörnek, ezért ha már mi nem mentünk a menhelyre, hát a sors hozott elénk egy elveszett kis lelket. Úgyhogy fogtuk magunkat és visszamentünk. A lányok ugyanis pont szüleim szomszédjához vitték a kiscicát, mivel Barbi ismerőse volt a két lány, és ő szokott befogadni állatokat, amíg el nem tudja "passzolni" őket, főleg kutyusokat, ami elég hamar sikerülni szokott. A kicsi oda-vissza futkosott a lakásban, néha el akart bújni, máskor meg belevetette magát a tálkába, amibe ételt raktak neki a lányok. Egyikük azt mondta, kb. 2 hetes korukban nyílik ki a szemük, neki pedig teljesen nyitva volt, úgyhogy ebből következtettük, legalább 3 hetes lehet. De sokkal több biztos nem, mivel nagyon kis ügyetlenül ugrándozik. Körülbelül egy órát nézegettük a picit, mire eldöntöttük, visszük. A felelős cicatartó azonban itt sem volt jelen, újfent úgy vágtunk bele valamibe, hogy fogalmunk se volt, mit kezdjünk vele. Azt viszont tudtuk, hogy menhelyre a fent említettek miatt nem lehet vinni, a lányok pedig még ha be is tudnák fogadni, dolgoznak, így nem tudnak mellette lenni folyamatosan; én viszont igen, munkanélküli lévén az egész napom üres volt. És azt is tudtuk, hogy mindennek utána kell járnunk, amint hazaérünk.

Mivel volt egy kezdő csomagunk ételt illetően, amit még a lányok vettek a kicsinek, ezért vasárnapi vacsora már otthon rendben lezajlott. Persze nagyon ügyetlenke volt a kis Szofi, csak túrta a tálkát arrébb az orrával, és folyton belelépett. De azért evett is. Kiszuperáltunk számára egy viszonylag nagy méretű kartondobozt, amit nem tudjuk, miért nem dobtunk még ki. Tettünk bele egy forró vizes palackot, meg jó sok plédet, nem használt ruhákat. Kimászni persze nem tudott belőle, úgyhogy volt éjszakai ügyelet is. Másnap aztán elvittük állatorvoshoz.

Kiderült, hogy Szofi még csak 3-4 hetes, úgyhogy anyatejre van szüksége. Nyilván ez helyettesíthető tápszerrel, amiből azonban naponta rengetegszer, úgy 3-4 óránként adni kell a kicsinek. És persze éjjel is fel kell kelni megetetni, ami nem nehéz, mivel visít, mint valami kismalac. A tápszer nagyon egyszerűen készül, vízben kell feloldani, és melegen (37 fok körül), cumisüvegben adni a kiscicának. Szofi először vadul rágta csak a gumicuclit, de minden eredmény nélkül, mint aki még sosem szopizott. Ez volt az a nap, amikor kiderült , a cicák is tudnak kanállal enni, ugyanis kiskanállal öntögettük a kortyokat a szájába, miközben újra és újra próbáltuk a cumit. De aztán rájön ám a pici, honnan jön a nedű, és akkor már szinte semmi dolgunk nincs is (persze azért mi rásegítettünk kicsit egy nagyobb lyuk készítésével a gumin). Csak tartani kell az üveget a pici szájának oldalához, a többit ő megoldja. Emellett Szofi már folyamatosan evett szilárd ételt is, mivel nem tudtuk kikerülni, hogy a lakás felfedezése közben ne találja meg Frici tányérját. Így kevéske ételt neki is raktunk ki, persze csak junior kajákat (amit a mai napig eszik, ezeket egy éves korig kell adni) sőt, amikor nem akart cuclizni, gyakran öntöttem fel a szárazabb ételt és a száraz tápot is később tápszerrel.

Amikor nem evett, akkor felfedezett, először csak a hálóban, később az egész lakásban, megtanult felugrani mindenhova, vagy aludt, mégpedig rajtunk. Mivel anyja helyett anyja voltunk/vagyunk, ezért a mai napig rajtunk szeret aludni. Amikor már álmos, jön és addig próbál fészkelődni, amíg megfelelő pozícióba nem helyezzük magunkat az ő kényelmes alvásához. Persze közben járatja a motort is, éktelen hangosan dorombol. Ez általában délután fordul elő, (délelőtt nem tud megtámadni, mivel az íróasztal előtt ülök, ilyenkor ezen alszik), este a már másik posztban említett éjszakai együttalváshoz készülődve, valamint reggel 6-kor, amikor nem tudom miért kell felkelnem ahhoz, hogy ő oda tudjon hemperedni.

Tehát a legalapvetőbb szükségletei egy pár hetes kölyökcicának, az a meleg hőmérsékletű szoba és fekhely, anyatej/tápszer, és hogy ott legyünk, amikor szüksége van ránk. A http://macska.hu/talaltcica.php oldalon egyébként minderről nagyon jó összefoglalót találtok, nagyjából ennek alapján álltunk neki mi is Szofika nevelésének. Mi ugyan nem méregettük sosem se Szofinál, se Fricinél a szilárd táplálékot, valahogy kialakult a napi mennyiség. A tápszer esetében meg inkább azon aggódtam, hogy eleget egyen a kicsi, mert a táblázatban említett 12 ml nem mindig volt meg, ezért is trükköztem a szilárd kajára öntéssel. Sokszor sokkal izgalmasabb volt felküzdeni magát az ágyra, meg megtámadni Fricit. Ha enni akart, sokszor a tálkáját támadta meg inkább, minthogy hozzám jöjjön visítva a tápszerért. Persze némi erőszakoskodás szükséges volt ez esetben, hiszen szüksége van a megfelelő tápanyagokra, amit ez tartalmaz, de ha már rákapott az ízére, akkor azért egy ideig szopizott. Ami miatt nem aggódtam az evések gyakoriságát, mennyiségét illetően, az a súlygyarapodás volt. Erről ugyanis folyamatosan jegyzeteltem, hetente méricskéltem a picit, hátha később jól jön még ez az információ, esetleg baj esetén tudjam mondani az orvosnak. Szofi 3-4 hetesen 30 dekagramm volt, ami a macska.hu-s bejegyzés szerint szinte tökéletes. 6-7 hetesen már 750 grammot nyomott, 2 hónaposan pedig már majdnem egy egész kiló volt. 3 hónaposan már 1,3 kg, most pedig 4 hónap+1 hetes korában 1,7 kg, ami lehet több a kelleténél, de testalkatán ez egyáltalán nem látszik.

Ami pedig az ürítést, alomhasználatot illeti, szintén nem kell megijedni. Valószínűleg a macska.hu-n leírtakhoz képest a nálunk tapasztalt könnyebbségek a 3 hetes kor miatt voltak csak, talán ez lehet a vízválasztó az önállósodás terén. Így például az első evés után próbáltuk csak melegvizes vattával simogatni a fenekét, biztos, ami biztos alapon, de nem igen hagyta, viszont szinte elsőre sikerült a kitett zsepire pisilni, aztán kakilni is. A kaparó mozdulatok is megvoltak, előtte és utána is, úgyhogy nagyon büszkék voltunk. Az első közeli élményem a cicakakival az volt, amikor Szofika a dobozban aludt, majd ébredés után kakilt (mindenhova) és csak ezután kezdett nyávogni. Egyből felkaptam, anélkül, hogy körülnéztem volna, így már csak azt vettem észre, hogy szaros a pólom, majd láttam, hogy az egész kezem is, mivel valószínűleg a kicsi jól beletapicskolt a kakiba, még a dobozban. Figyeljünk erre oda, ha nem akarunk játék helyett nemkívánatos fürdőzésbe kezdeni. A papírzsepis, papírkéztörlős megoldás egyébként pár napig, talán egy hétig működött, aztán egy szülői látogatás alkalmával rákapott az alomtálcára. Ekkor beüzemeltük neki Frici régi alomtálcáját, amibe egyedül is bele tudott mászni, és egy-két esetet leszámítva, ezután mindig ide végezte dolgait. A nagyobb baj az volt, hogy egy idő után Frici is rámozdult a számára már kicsi tálcára, így amint Szofi már a nagyobba is bele tudott kászálódni, elkezdtük arra szoktatni őt is. Mondanám, hogy külön tálca kell a két cicának, de nem tapasztaltunk a közös alomból eredő problémát a két cicánál. Mindketten használják, nem okoz gondot, hogy a másik is használja, és mivel rendszeresen takarítjuk, számunkra sem okoz kellemetlenségeket a gyakrabban használt alom. Az ösztönös alomhasználat azonban nem gátolja meg a kicsiket, hogy ide-oda bepisiljenek, becsináljanak, viszont ezt a szemfüles gazdi rögtön észreveszi, mivel előtte megpróbálja a cica beigazítani a takarót, szőnyeget, bármit, amit kiszemelt magának. Hogy ezt miért csinálja, arra nem jöttünk rá, de nekem volt egy elméletem. Már elég idős volt Szofi, amikor érthetetlen módon egymás után két nap is bepisilt, bekakilt az ágyba a takaróra. Ekkor olyan 3 hónapos lehetett, talán annyi se, de már több hete nálunk volt, és már a nagy cica wc-t használta. Arra gondoltam, hogy olyan, mint a kisgyerekek, akik már pelenka nélkül is elvannak, de előfordul, hogy a nagy játszásban elfeledkeznek magukról és becsurran, pottyan ez-az-amaz. Az állatorvosnál, amikor oltásra vittük, rákérdeztem, és sokkoló választ kaptam: "Dehogyis! Gonoszságból csinálta, valószínűleg valamiért mérges volt." Na tessék, gondoltam, a visító szörnyeteg szó szerint szarik a fejemre, ha valami nem tetszik neki, és még csak pár hetes, mi lesz később, hogyan tudom én őt megnevelni? Ezek kavarogtak a fejemben, de aztán többet nem fordult elő, és bár most 4 hónap 1 hetesen a rettentő rossz kiscica jelzőt használnám rá, azért én nem gondolom, hogy tényleg ennyire ki akart volna szúrni velünk. Elvégre kölyök még, sokkal türelmesebbnek kell lennünk vele, mint egy idősebb cicával. Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy előfordulhatnak ilyen esetek. 

Első körben ennyit tudtam összeszedni emlékeimből, amik ugyan nem nyúlnak vissza olyan régre, mégis messzinek tűnik, amikor Szofi még csak egy csetlő-botló, mindenben ránk utalt kis szőrmók volt, aki megállás nélkül tudott visítani az éjszaka közepén, ha felébredt. Jó dolog, hogy hamar önállóvá válik, ha közben megmarad a ragaszkodás, és teljesen nem akar leszakadni rólunk, de azért nagyon kell figyelni rá, és folyamatosan vinni állatorvoshoz, ha csak gyanítunk valamit (ezt egyébként az oltások miatt amúgy is meg kell tennünk, erről a Betegségek posztban lesz szó). Egy dolgot azonban nagyon fontos tudnunk: egy kölyökcica, akinek elsősorban nem ránk, hanem a valódi anyjára lenne szüksége, bármilyen előre nem látható okból, bármikor elpusztulhat, még ha hímes tojásként bánunk is vele és mindent megadunk neki. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.