Ahogy korábbi posztokban már többször is említettem, az ivartalanítás egy nagyon fontos mozzanat egy cica és gazdija életében. Nemcsak az állandó és hosszan tartó murrogástól és kelletéstől kíméli meg az embert a beavatkozás, de a cica szenvedése, különböző gyulladások, betegségek is megelőzhetőek vele. Előfordul azonban, amikor nem elég egyszer megműteni kis kedvencünket.

Sok butaságot hallottam már a cicákról, amiket saját szememmel látok megdőlni nap, mint nap. Az egyetlen, ami azonban valamennyire igaz lehet, hogy a változást jól bírják, könnyen alkalmazkodnak a megváltozott környezethez. Ehhez személyiségük változása nagy mértékben hozzájárul.

Volt már szó róla, hogy milyen fontos az ivartalanítás, így ezt most nem is részletezném. Kell és kész. Viszont nem árt, ha az ember tudja, milyen más egy nőstény és egy hím cicánál az egész procedúra és hogy minden túlélhető és igenis megéri.

Ha azt mondjuk, az állatok ugyanúgy hajlamosak a féltékenységre és irigységre, mint az ember, akkor még nem mondtunk semmit. Ők ugyanis pofátlan módon űzik ezt, hiszen nem köti őket semmilyen etikett vagy illemkódex, és az önkontroll sem az erényük.

Ma reggel érdekes dolog történt, ami némi aggódásra ad okot. Egyrészt, hogy kisebbik kedvencünk vajon mágus-e, illetve mit művel napközben, ha már az itthon létünk alatt is ilyen elvetemült?

Szofika már két nap híján fél éves és több mint két kilogramm. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen nagy kislány már, ugyanakkor egyre vérmesebb és erősebb is.

A mai nap valószínűleg legizgalmasabb eseménye - remélem legalábbis, hogy több ilyen nem lesz már - Frici szökése volt az udvarra. Sajnos ez is egy olyan dolog, amivel számolnunk kell, és valahogy helyénvalóan kezelni, ami nagyon nem egyszerű dolog.

Ez a poszt egyetlen eseményt három szemszögből mutat be. Már maga a rövid történet is érdekes, de nem is gondolnánk, mennyire különböző szemszögből látja a három szereplő.

A játék az egyik legfontosabb eleme a cicák életének. Azon túl, hogy jól érzik magukat közben, segít fejleszteni vadászösztönüket és persze a gazdival való kapcsolatot is erősíti. 

Látom, anyu leírt valami zagyvaságot erről az egész növényevős dologról, de nem szeretném, ha bárki bármit is elhinne belőle, mert csak össze-vissza hadovál. Elmondom igazából, hogy volt az a hűtőről lefújós eset.

Sajnos sok munkába és időbe fog telni, mire Szofi valamilyen szinten idomított házi cica lesz. Márpedig lesz, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Igaz, Fricihez hasonlítani nem igazság, mivel nem feltétlenül az én érdemem, hogy ilyen jó cica, mivel a temperamentuma is teljesen más, de azért vannak már tanult dolgai. Szofinak viszont még nagyon sok tanulnivalója van.

Az első találkozás mindent meghatározott. Bár voltak félelmeink, és érdekes reakciók másoktól, téveszmék, melyek nem festettek túl jó jövőképet, mégis minden úgy alakult, ahogyan lennie kellett. Az eredmény pedig két cica, akik szeretik egymást, nevelgetik egymást, és rengeteg csodás pillanatot, élményt okoznak nekünk.

Frici miután már teljesen beilleszkedett kis családunkba, maga is billentyűzetet ragadott, hogy megossza élményeit új környezetében és hogy hogyan sikerül nap mint nap új dolgokra tanítania minket. Ezeket az apró anekdotákat szeretném most én megmutatni Frici mindennapjaiból, mikor még egyeduralkodó volt.

Hogy létezik-e ilyen, afelől semmi kétségem, de amióta húgomnak kutyája van, nekünk pedig kis cicánk, ennek a kapcsolatnak minden fokozatát közvetlen közelről figyelhetjük. Nagyon érdekes folyamatok mennek végbe, amiből egy szakértő biztosan messzemenő következtetéseket tudna levonni, én azonban csak azt mesélem el, amit láttunk, és tapasztalunk.

Szofi a felbújtó. Mindig. Frici jó cica. Ő nem tenne ilyet. Na jó, egyik nap ő volt a konyhapulton, de nem is értette, miért vagyok ledöbbenve. Hiszen neki Szofi azt mondta, nyugodtan felmehet, nem lesz baj. Anyunak más dolga van most, nem tud nekünk enni adni. Na menj csak, majd én innen figyelek. 

Mint már említettem szállító dobozra mindenféle cica esetében szükség van, hiszen bármikor előfordulhat, hogy valahova vinni kell, ha máshova nem is, az állatorvoshoz igen. Frici és Szofi pedig igazi országúti kalandorok, mivel elég sokat vagyunk kénytelenek utazni, és olyankor kiscicáinkat sem hagyjuk magukra.

Bármennyire szeretnénk megóvni kedvencünket, betegség őt is érheti, nem árt tehát felkészülni néhány dologra, ami elkerülhetetlen is lehet. Szofi még kicsi, bár ez nem mentesíti, de hála istennek, vele még nem volt gond ezalatt a 4 hónap alatt. Ez a poszt inkább Friciről fog szólni. 

Amennyiben kiscicára vágyunk, csakis olyan korút szerezzünk, aki már elválasztható az anyjától. Ez olyan 2 hónapos korban történik meg, ha ennél fiatalabb cica kerül hozzánk, akkor az alábbiakkal kell megbírkóznunk.  

A cica etetése, étkezési szokásai ugyanúgy egyénfüggők, mint az embereknél. Attól, hogy ő állat, nem különbözik olyan sok mindenben. Van, aki azt mondja, a cica addig eszik, amíg előtte van az étel, de én például ezt nem tapasztaltam. Ugyanakkor elvileg magára is lehet hagyni 1-2 napra, beosztja magának az ételt, míg én ezt nem tudnám elképzelni Friciről és Szofiról. Természetesen, mint minden más, ez is nevelés kérdése.

Ott álltunk tehát egy elsőre félénknek tűnő cicával, aki szép lassan bejárta a lakást, elfoglalta a helyét, és fogalmunk se volt, hogyan tovább. Azt tudtuk csak, hogy imádnivaló, és imádjuk is. Aztán szépen minden kialakult a maga módján. Frici evett, aludt, játszott, növekedett, és mára igazán felnőtt cica lett belőle.

Mondanám, hogy egy felelős gazdi jól felkészülten várja kis kedvencét, de álszent lennék, mivel mi - utólag visszagondolva - egyáltalán nem voltunk felkészülve, másrészt azt gondolom, nem is igazán lehet mindre felkészülni, sokminden útközben alakul ki, miközben megismerjük egymást. Megpróbálom azért most összeszedni, mi az amire figyeljünk, ha lakásban szeretnénk macskát tartani.

Ahhoz, hogy felelős cicatartók legyünk, nem is kell olyan sokminden, mégis sajnos keveseknek sikerül. Ennek oka talán az önismeret hiánya lehet, vagy éppen a túlzott önbizalom. Egyfelől az ember azt gondolja, milyen édesek a kiscicák, nekem is kell egy, másfelől bele se gondol, mennyi mindent átalakít majd a kedvenc az életében. Mindenképpen szükség van azonban önfeláldozásra, amire ha képtelenek vagyunk, inkább ne vállaljunk kedvencet. Se kutyát, se macskát.

Ez a blog 2 kis tündérről fog szólni, akiket több-kevesebb sikerrel, de annál több szeretettel nevelgetünk barátommal. Frici és Szofi két házi cica, előbbi egy ivartalanított kandúr, utóbbi egy kis hercegkisasszony. Frici 8 hónaposan került hozzánk, némi sérüléssel, amely idővel begyógyult. Szülinapi ajándék volt barátomnak, de azt nem is sejtettük, mennyi örömöt fog még okozni nekünk. Szofi talált cica, ismerősök találták, mi pedig befogadtuk, akkor még csak 3 hetesen. Igazi szüleinek kellett lennünk, és a jelek szerint nem is csináltuk rosszul, hiszen életben van és a jelek szerint nagyon jól érzi magát. Frici most 2 éves és 2 hónapos, Szofi pedig 4 hónapos. Igazi testvérek, marakodnak, játszanak, és nyalogatják egymást, aminek mi nagyon örülünk. Frici már a kezdetek óta szeretettel fogadta a kicsit, köszönhetően talán ivartalanított létének. Így éldegélünk tehát négyesben egy lakásban, tanulva egymástól, egymásról, az állatgondozásról és a szeretetről. Amiért pedig ez a blog készül, az az, hogy megosszam veletek mindazt, amit tapasztalunk ezzel a két ördögfiókával, és amit talán könyvekben nem fogtok megtalálni, mégis fontos lehet egy szeretetteljes kapcsolat kialakítás során házi kedvencetekkel. Nem állítom, hogy az élményeink, ösztönös cselekedeteink, és macskáink viselkedéséből levont következtetéseink általános érvényűek lennének, de talán hasznos lehet újonc gazdiknak, akik úgy csöppennek bele a „gyereknevelésbe”, ahogy mi. Úgyhogy kalandra fel, lássuk majdnem a kezdetektől, hogyan (keser)édesíti meg két kis gombóc két felnőtt életét.